Életpályája
Ricardo Zamora 1901. január 21-én született Barcelonában. Szinte még az elsõ lépéseit tette, amikor már el kezdett foglalkozni a labdával.

A múlt század tízes éveiben lett igazolt játékos. 1916-ban leszerzõdtette az Espanyol. Még nem volt egészen 16 éves. A fehér-kékeknél stabil csapattag volt, de 1919-ben összeveszett a klub akkori igazgatójával, és a városi rivális FC Barcelonához távozott. Három évet töltött el a gránátvörös-kékeknél és ott nyerte elsõ két címét: két spanyol kupát. 1922-ben visszatért az Espanyolhoz minden addigi rekordot megdöntõ összegért: 25.000 pezetát kapott aláíráspénzként és 5000 pezetát kapott havi fizetségként. Nyert is egy kupát az Espanyollal. Késõbb a Real Madrid játékosa lett. Átigazolási rekordösszegért, 500.000 pezetáért került Madridba (összehasonlításként: egy sportkocsi 800 pezeta volt akkoriban, Camacho "csak" 300.000 pesetáért jött Albacetébõl évtizedekkel késõbb, Nicolas Anelka viszont 5 és félmilliárdért...). 1936-ig, visszavonulásáig szolgálta a szeretett csapatunkat. Madridban nyerte legnagyobb trófeáit: kétszeres spanyol bajnok és kétszeres spanyol kupagyõztes lett.

Pályája hamar elkezdett egyébként felfelé ívelni. 1920-ban az antwerpen-i olimpián dobogóra állhatott a spanyol válogatottal. Ricardo Zamora volt a csapat legnagyobb alakja és világhírre tett szert. A világ legjobb kapusának tartották akkoriban. Hivatalos mérkõzésen Antwerpen-ben mutatkozott be a spanyol válogatottban. Nagy sikerrel szerepelt, négy gyõzelem és egy vereség után ezüstérmet szerzett a csapat. A Dánia elleni 1-0-ra megnyert mérkõzésen debütált, négy évvel késõbb ott volt Párizsban is. 1939-ben volt utoljára válogatott a Montjuic stadionban Németország ellen.

A legidõsebb szurkolók még emlékeznek arra, hogy õ találta ki a "zamorana"-t, azaz egy olyan díjat, amelyet kizárólag kapusok kapnak meg. A Zamora-díjat mindig annak a kapusnak adják, aki a bajnokság során a legkevesebb gólt kapja. Zamorának ezt háromszor is sikerült elérni: az 1929-30-as idényben az Espanyol játékosaként, 1931-32-ben és 1932-33-ban pedig a Real Madriddal. Szülõvárosában, Barcelonában egy teret is elneveztek a tiszteletére az Espanyol stadionja mellett.

Utolsó mérkõzése emlékezetesre sikeredett. A valenciai spanyol kupa döntõben 2-1-re gyõzött a Real Madrid a Barcelona ellen. A leghihetetlenebb védését talán Escolá egyik lövésénél produkálta, megakadályozta a katalán egyenlítést. Így emlékezett vissza: "Keményen összpontosítottam rá. Elsõként a lábára és a labdára figyeltem, majd balra vetõdtem és ujjheggyel elértem a labdát. Csak a hangokból vettem észre, hogy nem gól." Így ért tehát véget a játékospályafutása. Késõbb számos klubnál dolgozott edzõként és technikai igazgatóként, 1952-ben pedig a válogatott szövetségi kapitánya lett.

1978-ban halt meg Barcelonában, így a sportkitüntetést (Medalla de Oro al Mérito Deportivo) csak halála után kapta meg.

Érdekességek
Legendás játékos volt és annyira népszerû, hogy az élet minden területén megállta a helyét. Pályafutása befejeztével a mozi játszotta nála egy kis idõre a fõszerepet. 1942-ben õ volt a fõszereplõje a "Campeones" címû filmnek. Feltûnt mellette két másik híres játékos is: Jacinto Quincoces a Real Madridból és Gorostiza az Athletic Bilbaoból. Együtt játszottak az "Once pares de botas" (Tizenegy pár futballcipõ) címû filmben Pepe Samitier-vel együtt.

Zamora számokban
Összesen 46-szor szerepelt a válogatottban, abban az idõben ez rekordnak számított. 38 évesen védett utoljára a nemzeti tizenegyben.

Csapatai játékosként:
Universitari de Barcelona
Espanyol
FC Barcelona
Real Madrid

Csapatai edzõként:
Számos klubcsapat és a válogatott.

Eredményei:
olimpiai ezüstérmes (Antwerpen, 1920)
2-szeres bajnok (Real Madriddal)
5-szörös spanyol kupa gyõztes (Barcelonával 2-szer, Espanyollal 1-szer, Real Madriddal 2-szer)
46-szoros válogatott